Tisztelt Távlovasok, Távhajtók!
2020.09.19.-20.-án bemutató jellegű távlovas és távhajtó versenyt rendezünk Kászonban (Casin RO).
Ez a rendezvény igazodik az ottani lovas programokhoz. A rendezők szeretnék megismerni,
megismertetni a távlovas és távhajtó sportot ezen a vidéken is. A részvételi feltételeket és a részletes
programot egy hónapon belül közzé tesszük. Ez a
Kedves Távlovasok!
A honlap megfelelő menüpontjai alatt olvashatjátok a 2020.01.25-én Budapesten rendezett szakági gyűlés jegyzőkönyvét, a 2020.02.03-án Solton tartott szakbizottsági ülés jegyzőkönyvét, a versenynaptárat és hamarosan a 2020-as határozatok tárát is. Fontos döntéseket és információkat tartalmaznak, olvassátok el őket.
Köszönettel:
Szakbizottság
A Crown Prince Cup-ra öt lovas adta le jelentkezését. Az öt lóból négy felelt meg a magyar szabályzat követelményeinek, az ötödik ló jelentkezését - tekintettel arra, hogy tulajdonosa külföldi és csak most érkezett Magyarországra - csak abban az esetben állt volna a Szakbizottság módjában továbbítani, ha nem teltek volna be
A Szabályzatok menüpont alatt megtaláljátok az új Magyar Távlovagló- és Távhajtó Szabályzatot, és a hatályos FEI Szabályokat is.
Varga Kata
A Távlovagló- és Távhajtó Szakág szombaton szakági gyűlést tartott Budapesten. A gyűlés során számos szabálymódosítást fogadott el a 23 jelen lévő szavazásra jogosult, és új szakbizottságot is választottak.
Az új szakbizottság elnöke Mihók Csaba lett, 19 szavazattal. Bartos Dezső 4 szavazatot kapott.
Tagjai (ABC sorrendben): Bányai Béla (21 szavazat)
Kedves Érdekeltek!
A mellékletben találjátok a szabályzat közzététele óta hozzám beérkezett határozati javaslatokat, melyekről szintén a szakági gyűlésen döntünk.
Köszönettel:
Varga Kata
Kedves Lovasok, Tisztségviselők, Edzők és más Érdekeltek!
Elkészült a javaslat a szabályzatunk új szövegére. A szabályzat szövege és szerkezete teljesen új, a régi szöveghez semmi köze. A megírásra rendelkezésemre álló idő elég rövid volt, így a legjobb szándékkal annak ellenére is előfordulhatnak hibák, hogy Kárpáti Eszter, Tamás Zsolt és Meszéne
Tisztelt Távlovasok!
Nagy megtiszteltetés számomra, hogy a januári tisztújító közgyűlésre jelöltetek, de egyéb munkahelyi elfoglaltságaim miatt vállalni azt nem tudom.
Kívánok további jó felkészülést és sportsikerekben is gazdag és eredményes új évet.
Tisztelettel: Bányai Béla
BOLDOG KARÁCSONYI ÜNNEPEKET KÍVÁNUNK MINDENKINEK!
http://pctrs.network.hu/
A 2020-as HH Sheikh Mohammed Kupára a jelentkező lovasok közül a Szakbizottság döntése alapján a Magyar Lovassport Szövetség a csatolt fájlban szereplő módon a Fekete Patrícia / LM Beretta (tartalék ló: JC Nativo) és a Szösz Letícia / Boróka páros jelentkézését továbbította, tartalék lovasként pedig Feketéné Wachtler Kata jelentkezését adta
Tisztelt Szakági Tagok, Barátaim!
A Jelölő Bizottság tagjaként a következő szakbizottsági választások kapcsán tájékoztatnálak Benneteket a következőkről :
A Bizottság tagjainak elérhetősége :
- Badics János 30 3405809; Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.
- Török Norbert 70 3245813; Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.
- dr. Tamás Zsolt 30 2352 696; Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.
Kérlek, a jelöléseket Bármelyikünk számára,
Tájékoztatásul közöljük a jelölő bizottság elérhetőségét:
Dr Tamás Zsolt +36 30 2352696
Badics János +36 30 3405809
Török Norbert +36 70 3245813
A Magyar Lovassport Szövetség
Távlovagló- és Távhajtó Szakbizottságának
ügyvivő elnöke
tisztelettel meghívja Önt
a szakág évadnyitó és tisztújító szakági gyűlésére
/ 2020.01.25, 10:00 /
A szakági gyűlés helyszíne: Magyar Lovassport Szövetség, 1087 Budapest, Kerepesi út 7.
Időpontja: 2020.01.25, 10:00 óra
A szakági gyűlés határozatképes, amennyiben
A cookie-k segítenek a szolgáltatásaink biztosításában. Az oldal használatával beleegyezik a cookie-k használatába.
Bővebb információ