Idén a solti Révbér puszta Lovascentrumban került megrendezésre az Országos Távlovas Bajnokság harmadik fordulója és a főtáv – vagyis 120 km- bajnoksága. A tavalyihoz hasonlóan idén is rendkívül jó körülmények között versenyezhettek a lovasok. Rencsár Kálmán és a Generál- Insped Kft. közösen megrendezett versenye több új távlovast is a sportág kipróbálására csábított és osztrák versenyzők is érkeztek a helyszínre.
Az időjárás, a talajviszonyok, a pálya kijelölése, a találkozási pontok biztosítása és a rendezők hozzáállása kifogástalan volt, nemzetközi szinten is megállná a helyét. Rencsár Kálmán úr maximálisan megtett mindent a versenyzők igényeinek kielégítésére, vendéglátása minden eddigi versenyhelyszínt felülmúlt. Az étel- és italfogyasztás a verseny alatt térítésmentesen biztosítva volt a lovasoknak és segítőiknek egyaránt, ezen felül a házigazda jelentős pénzdíjat is felajánlott a főtáv bajnokság helyezettjeinek. A pénteki napon minden ló megfelelt az előzetes állatorvosi vizsgálaton.
A szombaton, 7 órakor a főtáv (120Km) startjához 7 versenyző állt,3 junior és 4 felnőtt kategóriás lovas. Ezen lovasok a Hosszútávú Magyar Bajnoki cím megszerzéséért szálltak versenybe. A felnőtt kategóriában indulóknak, minimum 75 kg súlykorlátnak kellett megfelelniük. A juniorok számára is fontos verseny volt, hiszen nekik is a bajnoki cím volt a tét, ők pontokat gyűjtöttek, hogy minél előrébb juthassanak a forduló végére. A versenyt 4 felnőtt lovasnak sikerült befejeznie. Elsőként Mihók Orchidea, Antharessel(6óra44perc11másodperc) megszerezte a felnőtt Magyar Bajnoki címet, így ő lett a legfiatalabb magyar távlovas akinek ez sikerült. Dr. Varga Katalin 12 másodperccel maradt le a bajnoki címről, egyenletes szép versenyzéssel teljesített. Harmadik helyen a tavalyi magyar bajnok Sík Gabriella végzett, Apacs nevű lovával.
A 80km-es távon 8 induló állt starthoz, 5 versenyzőnek sikerült a táv teljesítése. Feketéné Wachtler Katalin lovával, Shagya Agával, kimagasló teljesítménnyel, 4 óra 38perc alatt- majdnem egy órával a mezőny előtt- sikeresen fejezte be a versenyt. A juniorok között Matyi Bianka lett az első, így a bajnokságban magabiztosan vezet.
Fogat kategóriában 6 versenyző indult közülük 3 fogatnak sikerült a 100 km-es táv teljesítése. Molnár Lajos rendkívül gyors tempóval teljesítette a pályát, így ő foglalhatta el a dobogó legfelső fokát. Nem sokkal maradt le Peter Kulier, aki most ezüstérmes lett, de még mindig első a bajnokságban, ezért hatalmas verseny várható az OB utolsó fordulóján. Kozár Csabának is sikerült nyugodt tempóban befejezni a versenyt.
Vasárnap rendkívül sok lovas szállt nyeregbe, akik közül többeknek lovuk minősítése volt a célja és voltak, akik a győzelemért álltak a 40 km-es táv startjához. 21 versenyző közül végül 20 lovasnak sikerült célba érni és eredményesen teljesíteni a köröket. A leggyorsabb lovas Bartos Viktória volt Kovács József, Taita nevű lovával 1óra47perc24másodperc alatt ért célba. Az indulók többsége rutinos versenyző volt, a legtöbben vigyáztak lovukra, így az állatorvosoknak nem kellett kizárni lovakat a versenyből.
Az ünnepélyes eredményhirdetésen a lovasok és a fogatosok az elért eredményeikért Bányai Bélától vehették át a kupákat és az okleveleket. Az első helyezettek ajándékkosarat is kaptak. A legjobb kondícióért járó díjat Dr.Varga Kata, Courtyard Gandalf nevű lova kapta.
A III.Solt Kupa színvonala méltón várhatja a jövőbeni nemzeti, vagy akár nemzetközi folytatást.
Eredménylista
120 km
- Mihók Orchídea Anthares 6:44:11
- Dr. Varga Kata Courtyard Gandalf 6:44:23
- Sík Gabriella Apacs 7:11:33
- Marosi Zsanett Koheilan Fáraó 7:42:40
80 km
- Feketéné W. Kata Shagya Aga 4:38:11
- Kelenfi Norbert Shalimar 5:17:52
- Kovács Beáta Shakira 5:53:58
80 km Junior
- Matyi Bianka Bey P 5:17:10
- Lakatos Keve Koheilan Lövér P 5:45:14
40 km
- Bartos Viktória Taita 1:47:24
- Bogyó Dorina Kata 1:49:18
- Marosi Zsanett Rio Grande 1:52:22
- Mihók Orchídea Fekete Párduc 1:58:51
- Varga Károly Tarokk P 1:58:54
- Fekete Róbert O’Bajan Huncut 1:58:56
- Stefan Haas Siglavy Bagdady Basa 2:05:25
- Claudia Franzel Hamira Gazal 2:05:26
- Kovács Dávid Shagya Manó 2:20:42
- Bányai Béla O’Bajan Formás 2:20:44
- Dávid Zsófia Koheilan Cédrus 2:21:47
- Kovács Vanda Koheilan Legény P 2:21:49
- Marcsó Zsófia Koheilan Szalon P 2:31:01
- érdi Gabriella Zarib P 2:31:02
- Bagó Máté O’Bajan Batár 2:31:04
- Dr Varga Kata T.M.Waho 2:31:06
- Molnár József Gringó 2:31:08
- Hollósi Adrienn O’Bajan Facér 2:40:43
- Tóth József O’Bajan Fergeteg 2:40:45
Fogat 100 km
- Molnár Lajos Rege, Amurath 4:48:10
- Peter Kulier Koheilan Tigana, Zaid P 5:03:49
- Kozár Csaba Koheilan Gezentor, Turbó 7:18:22
írta: Kovács Vanda