Tájékoztató
Kedves Versenyzők!
- Több megkeresés érkezett a tagság részéről számomra, hogy milyen alapon utaznak ki egyesek az Arab Emirátusok versenyeire (pl. President’s Cup ) a Szakág tagsága és a nyilvánosság bevonása nélkül.
Ez ügyben megkerestem a Lovas Szövetséget és egyeztettem Dr. Varga Katával is. Ezentúl nyilvánosságra lesz hozva a honlapon minden meghívó, ami érkezik a magyar távlovas sport számára. Bárki jelentkezhet ezekre a versenyekre a távlovasok közül, aki megfelel a versenykiírás feltételeinek, van minősült lova és vállalja az anyagi költségeket. ( A ló utaztatásának költségei az európai berakódó repülőtérig terhelik a lovast. Az arabok onnan fizetik a ló oda-vissza utaztatását,fizetik a lovas és a kísérő oda-vissza utazásának költségeit, a szálloda költségeit és az ottani tartózkodás költségeit. )Értesüléseim szerint, kb. 8-9 Millió Ft-nak megfelelő pénzdíjat kap minden európai lovas, aki célba ért Európából hozott lovával, helyezéstől függetlenül. ( Ez a versenykiírásban nem szerepel.) Most, hogy ez a titok feltárult, rajta távlovasok!! Érdemes küzdeni!
- Versenynaptár: A magyar OB I. versenysorozat 4 fordulóból áll. Két korábbi rendező nem vállalta a továbbiakban a versenyrendezést.
– A mindenki által szeretett solti versenyhelyszín sajnos kikerült a versenynaptárból. Ennek oka, hogy Rencsár Kálmán Úr január 12-én megírta nekem, hogy nem kíván a továbbiakban versenyt rendezni, döntését nem indokolta.
– A bükkösdi verseny rendezője is lemondta az idei rendezést.
Ezek tudatában gyorsan kellett intézkedni, hogy új helyszínek legyenek.
Cecén több sikeres OB II-es verseny került megrendezésre. Úgy gondoltam, hogy az ottani menedzsment a Szakág támogatásával OB I-es versenyt is simán megrendez. Cecén a lovak elhelyezése mobil boxokban lesz. Lesz melegedő sátor ingyen ebéddel. A talaj homokos, így a sár kizárható. Tavaly, 2016. március 7-én (!!!) közel 70 lóval érkeztek meg a lovasok Cecére, köztük külföldiek is. A verseny jól sikerült. Idén 3 héttel később, március 25-26-án kerül sor a 2 napos versenyre, reméljük még jobb idő lesz.
A másik új OB I-es versenyhelyszín Eger-Ostoros. Itt 2008-ban volt utoljára verseny. Akkor azt mondtam, itt és ne tovább, mert belefáradtam a versenyrendezésbe. Megjegyzem, 10x rendeztem OB-t és 1x nemzetközit. De most az idő rövidsége miatt vállaltam el újólag a versenyrendezést, hogy a 4 forduló meglegyen a megfelelő körülmények között. Ostoroson 22 ingyen boksz, kb. 30 lóállás és 50 hektár zárt terület áll a távlovasok rendelkezésére. Kétszeri ingyen ebéd és ingyen reggeli várja a lovasokat. A pálya kötött talaj, többnyire sík, néhány enyhe emelkedővel. A versenyen pénzdíjakat lehet elnyerni.
Bábolna: November közepén utaztam Bábolnára, hogy az új bábolnai igazgatóval, Haál Gábor Úrral egyeztessek a nemzetközi verseny időpontjáról. Az ő kérésére OB II-es versenyt is rendezünk ott a nyár végén. Kértem az Igazgató Urat, hogy a magyar versenyzők boxdíjai más elbírálásban részesüljenek, mint a közelmúltban. Ígéretet kaptam, hogy figyelembe veszi kérésemet.
A 4. OB I. futam rendezőjével, Varga Károly Úrral egyeztettünk, hogy 1 hónappal korábbra hozzuk a versenyt, így az időjárás kedvezőbb lesz szeptember elején.
OB II-es fordulók:
1.Izsák: Bányai Béla Úr kérésére május 13-án lesz.
2.Új helyszín Mágocs, júl. 2-án. Itt szintén rendező, Kontár Gergő kérésére nyáron lesz a verseny.
3.helyszín: Hetvehely: a rendező kifejezett kérésére júl. 29-én vállalják a rendezést
4.A bábolnai OB-II-es verseny dátuma még változhat szeptemberre egyéb rendezvények miatt.
A versenynaptár összeállításában az volt az irányelv, hogy a versenyek időpontjai egymástól megfelelő távolságra legyenek a lovak regenerálódása érdekében.
Mindenkinek sikeres felkészülést és eredményes versenyszezont kívánok!
Sportbaráti üdvözlettel: Mihók Csaba Szakág elnök
- január 20.