A tavalyi évhez hasonlóan, március 2-án, idén is megrendezésre került Gyirmóton a Viktória Lovasudvaron az évadnyitó minősítő lovaglás, amelynek Feketéné Wachtler Katalin és férje, Fekete Róbert volt a főszervezője. Az időjárás kegyes volt a versenyzőkhöz, napsütésben, némi széllel, kellemes időben indultak neki a lovasok a 40 és 80 km-es távnak. A start előtt tartott technikai értekezleten a rendezők tájékoztatták az indulókat, hogy az árvíz miatt néhány helyen módosítani kellett a pályát. Szerencsére ,ez nem okozott különösebb nehézséget, mert Fekete Róbert a pályán is kinn volt és ha kellett ,jelezte a helyes irányt. A többi szakaszon maximálisan ki volt jelölve a pálya. Három kört szalagoztak ki a szervezők, egy fehéret(40 km) egy sárgát (22 km) és egy pirosat(18 km). A 80 km egy fehér, sárga és piros körből tevődött össze, a 40 km-es versenyszámon először egy sárga majd egy piros kört kellett megtenniük a versenyzőknek.
Beszámoló a gyirmóti minősítő lovaglásról
40 km-en 13 lovas indult el, és 12 teljesítette sikersesen a távot. A 80 km-en 5 versenyző startolt, ebből 3 szerezte meg a minősülését. Ahhoz, hogy valaki belépjen az idei minősítési rendszerbe az első 4 versenyének szigorúan maximum 16 km/h átlagsebességgel kell teljesítenie, ez alól a gyirmóti verseny sem volt kivétel.
A verseny után a helyszínen zajlott a 2013-as évadnyitó Szakági Tájékoztató. Szó volt többek között a megváltozott FEI és hazai szabályok és minősítési rendszer ismertetéséről, az új távlovas egyenruha tervéről, valamint a szövetségi kapitány 2013 évi elképzeléseiről és ezek visszhangjáról.
Az értekezés után mindenkit vendégül láttak egy kellemes ebédre. A legtöbbeknek tehát balesetmentesen és sikeresen indult az idei távlovas szezon! Nekik gratulálunk, akik nem jártak most sikerrel azoknak kitartás, és sok szerencsét a következő versenyhez, amit március 23-án Solton rendeznek!
K.V.
Last modified: 2024.01.30.