Rövid összefoglaló a Junior VB napjáról

Hírek

Reggel végül is nem 7.00-kor, hanem 6.30-kor rajtoltak a versenyzők (minden információt az utolsó pillanatban tettek közzé..) Az első körön (36 km) meglehetősen nagy átlaggal, az élbollyal tartottak a versenyzőink, akkor még tűrhető időjárás mellett, mindenki át is ment az állatorvosin.
A második körön már feljött a nap, megjött a meleg, és a mezőny is kezdett szétszakadni. Patti és Bia mentek az elejével, Dávid mintegy másfél perccel követte őket. A második kör után sanos Dáriuszt, Bia lovát sántaság miatt kizárták. (Nem akármilyen nehéz volt a pálya talaja, azt el kell mondjam…)
A harmadik körre már csak két magyar ment ki, Patti tartotta magát az első harmadban, Talpasnak, Dávid lovának ekkor jött el a holtpont, de szerencsére ő is túlesett az elsődleges, és a kötelező megismételt állatorvosi vizsgálaton is.
A befejező húsz kilométeres körön Patti a 28. helyről feltornázta magát a 12. helyre, és nagy befutó után a 91 lóból az előkelő 11. helyen végzett.
Talpas is összeszedte magát Dáviddal a befejező körre, és teljesen fitten érkezett meg a mezőny több, mint felét megelőzve a 41. helyre.
Gratulálok a versenyzőknek, nem különben a segítőiknek, az irtózatos kánikulában végzett munkához!!

Dr Szebeni Zsolt, Csapatállatorvos

 Gratulálok a sikeres szerepléshez! Szeretném megköszönni a támogatóknak akik jelentős anyagi áldozattal hozzájárultak a részvételhez.Külön köszönöm a Magyar Lovasszövetség vezetésének, a Távlovagló szakágnak, Matyi Dezsőnek, General kft.-nek, Bábolna Nemzeti Ménesbirtok Kft.-nek, a Magyar Arabló Tenyésztő Egyesületnek, Parti Imrének, Solti ut kft.-nek,dr. Varga Katának,Peter Kulliernek,Molnár Lajosnak,Kanics ákosnak,Varga Károlynak ,Lakatos Hubának és akik szorítottak a magyar csapatért.Külön köszönet a segítőknek kik a kiutazást megszervezték a versenyen segítőként aktívan közreműködtek, Dr Szebeni Zsolt, Schaller Gábor,Feketéné Kati, Robi és még sokan mások.

Gratulálunk Fekete Patríciának, akit az itt elért kiváló eredménye alapján meghívtak a President’s Cup-ra, Abu Dhabiba!

Bányai Béla

Last modified: 2024.01.30.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük