Új szabályzat

Hírek

Kedves Lovasok, Tisztségviselők, Edzők és más Érdekeltek!

Elkészült a javaslat a szabályzatunk új szövegére. A szabályzat szövege és szerkezete teljesen új, a régi szöveghez semmi köze. A megírásra rendelkezésemre álló idő elég rövid volt, így a legjobb szándékkal annak ellenére is előfordulhatnak hibák, hogy Kárpáti Eszter, Tamás Zsolt és Meszéne Réka is órákat, napokat (éjszakákat) töltöttek az átolvasással, javítgatással. Ha találtok ilyet, jelezzétek nekem (lehetőleg a közgyűlés előtt).

A lényeg, hogy az eddig megszokottakkal ellentétben nem lehet néhány módosítással megúszni a döntést az új szabályzatról. Az, hogy a szöveg új, nem jelenti azt, hogy tartalmilag is sok lenne a változás, mindössze annyit, hogy egy véleményem szerint átláthatóbb, érthetőbb, egységesebben értelmezhetőbb, könnyebben kezelhető szabályzatot igyekeztem készíteni. Az utolsó ilyen nagyívű változásra 2009-ben kerítettünk sort, ideje volt már újra nekifeküdni.

A változásokat részben a Ti javaslataitok, részben a tisztségviselők javaslatai, részben pedig a FEI szabályok változásai indokolják. Mivel a szabályzat mindannyiunk életében fontos, nagyon örülnék, ha alaposan átolvasnátok, és az észrevételeiteket jeleznétek.

A módosítások a teljes szabályzat szövegében szétszórva helyezkednek el. Ráadásul ugye a teljes szöveg is új. Ezért a szakági gyűlésen csak úgy tudunk fizikailag tárgyalni és szavazni róla, ha a kezetekben van a szöveg. Szerintem elolvasni is nyomtatva lesz egyszerűbb. Mivel sok oldalról beszélünk ( 83 oldalasra sikerült az újszabályzat ), nem tudok egyedül elegendő példányt nyomtatni. Vinni fogok magammal néhányat azoknak, akik nem tudnak nyomtatni, de aki tud, az nyomtassa ki magának legyen szíves.

A könnyebb átláthatóság érdekében háromféle színnel jelöltem a szabályzatban az érdekes szakaszokat.

  • Zöld szöveg: Ide két kategória is tartozik.
    • eddig is érvényesített, de pontosított és összefoglalt magyar szabályok,
    • megváltozott, de nem túl jelentős olyan FEI szabályok fordítása, amelyek egyáltalán nem érintenek magyar versenyeket (ezeknek alapvetően helyük sem lenne a magyar szabályzatban, csak azért fordítottam le, hogy aki nem beszél angolul, annak egyszerűbb legyen egyben átlátni a versenyrendszert).
  • Sárga: Szintén két kategória tartozik ide.
    • Megváltozott, és fontos FEI szabályok fordítása. Ide olyan szabályok tartoznak, amik csak és kizárólag FEI versenyekre vonatkoznak (például a csillagrendszer, minősülés, bajnokságok szabályai), de a lovasok számára fontos változásokat takarnak. Igazából ezek sem tartoznának ide, de talán segítséget jelentenek számotokra, ha tudjátok, mire érdemes kiemelten figyelni.
    • Sárga jelölést kaptak továbbá azok a FEI szabályzatváltozások, amik érintenek magyar versenyeket, és nem tudjuk elkerülni átvételüket (pl. a kötelező pihenőidő esetében a FEI megköveteli, hogy nemzeti versenyeken is betartassuk).
  • Piros: Ide tartoznak az általatok benyújtott javaslatok, vagy a bennem munka közben felmerült javasaltok, illetve leginkább azok a FEI szabályzatváltozások, ahol nem kell feltétlenül átvennünk az új szabályt. Ezek a legizgalmasabbak, itt érdemes egyenként megvitatni a kérdéseket és külön-külön szavazni róluk. Minden esetben két szövegváltozatot készítettem. Minden módosításhoz odaírtam mind a két változathoz azokat az érveket, amelyek nekem első ránézésre eszembe jutottak. Minden kiegészítő érvre szükség van, ami felmerül bennetek, küldjétek (vagy mondjátok el a közgyűlésen, de ha előre külditek, be tudom írni).

A szavazást a szabályzatról három körben javaslom lebonyolítani.

1.) Szavazás az összes zöld és sárga színnel jelölt szövegrész elfogadásáról vagy elutasításáról.

2.) Szavazás az összes piros színnel jelölt javaslat esetében az „A” vagy „B” változat elfogadásáról,  egyesével. Szavazás előtt minden egyes javaslatot meg tudunk vitatni. Ugyanakkor ahhoz, hogy ez a vita ne legyen parttalan, jó lenne, ha előre összefoglalnátok gondolataitokat.

3.) Szavazás az előző szavazások eredményeképpen kialakult egységes szerkezetű szabályzatszöveg elfogadásáról vagy elutasításáról.

A közzétett szöveg mellett készítettem egy rövidke összefoglalót arról, hogy mely FEI szabályok nem lépnek életbe 2020. július 1-ig. Ezzel a magyar szabályzat szövegét már végképp nem bonyolítottam.

Várom a javaslataitokat, észrevételeiteket.

Köszönettel:

Varga Kata

Magyar Tavlovaglo- es Tavhajto Szabalyzat 2020 v7

Nahany megjegyzes az új FEI szabalyokhoz

Last modified: 2024.02.01.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük